2008. március 19., szerda

Gyakoribb az ekcéma, ha a bélrendszerben kevesebb a tejsavbaktérium

Még egy érdekes írás, az előző bejegyzéshez kapcsolódva:

Egy nemrég megjelent svéd tanulmány szerint azok az újszülöttek, akiknek a szülést követően a normálisnál kevesebb fajtájú baktérium található a bélrendszerében, nagyobb valószínűséggel lesznek ekcémások a következő másfél év során. A vizsgálati eredmények egyértelműen arra utalnak, hogy a változatos bélflóra komoly szerepet játszik a szervezet védekező rendszerének a fejlődésében.
Az egészséges bélrendszerben számos jótékony baktériumfajta él, manapság azonban ez a bélflóra az emberek többségében károsodott. Az egyensúly felborulása a rossz közérzet mellett különféle betegségek, például ekcéma kialakulásához is vezethet: erre a lehetséges veszélyre hívta fel a figyelmet az egyik legújabb svéd kutatás, amelyben 300 gyermeket vizsgáltak. Az eredmények azt mutatták, hogy azok az újszülöttek, akiknél a szülést követő első hét után csak korlátozott számban lehetett kimutatni az egészséges bélflóra baktériumait, 18 hónapos korukra gyakrabban szenvedtek ekcémában, mint az egészséges bélflórával rendelkező társaik.
Az újszülöttek bélflórája alapvetően az anyai baktériumok összetételétől függ, amelyekkel már a születés közben is kapcsolatba kerülünk. Amennyiben az anya hüvelyének megfelelő a baktériumflórája - azaz kellő mennyiségben fordulnak elő benne a tejsavbaktériumok (lactobacillusok) - úgy a szülés jelenti az első lépést az újszülött egészséges bélflórájának kialakulásához. A probléma sajnos már itt jelentkezhet, ugyanis egyes, a modern életvitelhez kapcsolódó "szokások" - például az antibiotikumok vagy a fogamzásgátlók alkalmazása - felboríthatják az egészséges baktériumflórát, emiatt pedig komoly zavart szenvedhet az újszülött bélrendszerének kolonizációja, vagyis a megfelelő számú és fajtájú baktérium megtelepedése. (Ma az USA-ban minden harmadik szülőkorban lévő nőnek van hüvelyi diszbakteriózisa, azaz felborult, kórosan megváltozott baktérium-mennyisége és összetétele.) A baktériumflóra megváltozásának háttere és okai máig nem tisztázottak, de több elmélet is született a kérdés megválaszolására. Az egyik ilyen elmélet szerint az ok abban keresendő, hogy a mai élelmiszerek szinte mindegyike hőkezelt és hűtőben tárolt, amivel jelentősen csökken a bennük normálisan előforduló jótékony vagy káros baktériumok száma, így a tejsavbaktériumoké is. A tejsavbaktériumok egyik legfontosabb forrása az általuk erjesztett ételek, mint a joghurt, a savanyúságok (savanyú káposzta, pácolt oliva), vagy a sajt. Régészeti leletek bizonyítják, hogy ilyen ételeket évezredek óta fogyaszt az emberiség, hiszen ez az egyik legjobb tartósítási eljárás. Sajnos a modern tartósító eljárások (hőkezelés, fagyasztás) mára szinte teljesen uralják az élelmiszerpiacot, miáltal nem csak az elfogyasztott ételeink fajtái, de a bélrendszerünkbe jutó baktériumok mennyisége és fajtái is jelentősen megváltoztak.

A tejsavbaktériumok szerepe
A tejsavbaktériumoknak jelenleg közel 90 fajtája ismert; az emberi szervezetben egyaránt megtalálhatóak a szájban, a bélrendszerben és a hüvelyben is. A tejsavbaktériumok az általuk erjesztett ételekben spontán fejlődnek, miközben környezetükben elnyomják mind az ételek romlását, mind a betegségeket okozó baktériumokat (az ételekben előforduló két leggyakoribb tejsavbaktérium a Lactobacillus plantarum és a Lactobacillus paracasei). Az említett ételek mellett speciális táplálékokkal, illetve a patikákban kapható zacskózott, vagy kapszulázott tejsavbaktériumok (probiotikumok) fogyasztásával is előnyösen serkenthetjük a normális bélflóra kialakulását, vagy annak helyreállítását.

Az eredeti cikk a Journal of Allergy and Clinical Immunology című folyóiratban jelent meg.

Nincsenek megjegyzések: